Bevezetés a szín világába
Amint kinyitjuk a szemünket, azonnal találkozunk
a színekkel. Nem kérdés, hogy befolyással
vannak-e ránk, hiszen nyitott szemmel 80%-al nő az érzékelésünk.
Az érzékeinkre és a testünkre is egyaránt
hatást gyakorolnak, így nem csoda, hogy döntéseinket, érzéseinket is
befolyásolni tudják. Ha ismerjük hatásukat,
bámulatos dolgokra használhatjuk őket a honlap
tervezés, arculattervezés, építészet és
még számtalan területen egyaránt. Ha
tudatlanul vesszük magunkat körül velük, fejfájást,
fáradságot vagy étvágytalanságot
is okozhatnak. A tudatlan használat egy
rossz álomnál, vagy étvágytalanságnál
rosszabbat is okozhat egy vállalatnak. Nem csak hatástalan
marad a reklám, hanem a terméket sem emelik le a
polcról. Mindez egy rosszul megválasztott szín
miatt!
A szín tudománya
Amióta világ a világ foglalkoztatja az embereket
a szín. A szín a tudomány minden területén
kutatás tárgya. Jung szerint a tudatalatti anyanyelve.
Max Lüscher svájci pszichológus szerint a vörös,
kék, zöld és sárga szín az emberi önértékelés négy
alapvető érzésének felel meg. A vörös önbizalmat,
a kék elégedettséget, a zöld önbecsülést,
a sárga, pedig belső szabadságot jelent. Az ezoterikus tudomány
szerint az emberiség fejlődése során
fokozatosan gazdagodik a színérzékelés, és
szoros összefüggésben van a korszak szellemi
szintjével. Szerintük érzésvilágunk,
jó közérzetünk a bennünket körülvevő színességből
is fakad.
A kínaiak még az ízekkel is összefüggésbe
hozzák a színeket. Megfigyelték, hogy a kéket
kedvelők sózzák az ételt, míg a
zöldet szeretők édesszájúak, az ibolyaszínt
választók, pedig a keserűt szeretik. Akinek a
vörös a kedvence, egészen biztos, hogy szereti az
erőset. A kínaiak az építészetbe is
belevették a színek használatát. Az ősi
kínai művészet ugyanis azt tanítja, hogy
mindenki a számára fontos színekkel gazdagítsa
lakásának jelentős részeit.
Honlap tervezés, arculat tervezés során számolunk
a színek jelentőségével! Ismerjük őket, és
az Ön szolgálatába állítjuk hatásukat!
Vegye fel velünk a kapcsolatot most, vagy nézze meg szolgáltatásainkat, ahol bővebb felvilágosítást
kap tevékenységeinkről!
Néhány országban a biztosítótársaságok
is rájöttek egy érdekességre. A piros
autót választók általában agresszívabbak,
ezért ezt a színt választó autótulajdonosoktól
magasabb biztosítási díjat kérnek.
A tipográfia területén is aktívan
használják a színeket. Kiadványok készítésénél
ugyanis nem csak a betűk jutnak szerephez, hanem a képek és
egyéb kiegészítők is. Segítségükkel éri
el a tervező a célközönség megszólítását,
a megfelelő hangulat kialakítását,
a szem megfelelő irányba terelését.
A tipográfia tudománya évezredes tapasztalatokon
alapul. Ez idő alatt az emberi érzékelés
figyelembevételével olyan rendszert sikerült kialakítani,
ami az olvasó kényelmét szolgálja, így érve
el a kiadvány sikerét.
Eltérő kultúrák, különböző hatások
Ugyan mindenkire hatással vannak a színek,
eltérő kultúrákban egy-egy szín
különböző jelentéssel bír. Ezt
a tényt néha elfelejtik még a cégek
marketingesei. A következmény veszteség, amit
a terjeszkedő társaság szenved el. Ez történt
a McDonald’s-al is Japánban. Eleinte
nem értették, mi bajuk van az embereknek a reklámbohóccal.
A megoldás kézenfekvő: a keleti kultúrákban
a fehér a gyász színe. Én se szívesen
falatoznék a fekete kaszással egy étteremben.
Tehát míg a keleti kultúrákban a fehér,
addig nyugaton a fekete a gyász színe.
A vörös és a sárga szimbolikája szintén
eltérő. A kereszténység számára
a vörös Krisztus szenvedéseit, a sárga Júdás árulását,
tehát a gyávaságot jelképezi. Ugyanakkor
Kínában a vörös szín szerencsehozó jelentéssel
bír, a sárga, pedig kizárólag a császárt
illeti meg.
Iratkozzon fel hírlevelemre, ahol olyan hasznos tippeket olvashat, amit nem mindenkivel osztok meg!
Szín hatásai
Ma már mindent színesítünk. Legyen az újság,
szórólap, lakás vagy akár étel.
Azért tesszük ez, hogy nagyobb tetszést váltson
ki, mert ami tetszik, azzal jobban érezzük magunkat.
Ezért aztán az üzleti életben is nagy
szerep jut a színeknek, befolyásoló hatásuk miatt.
Tudósok megállapították, hogy a jobb
agyfélteke felelős a színek érzékeléséért,
a bal agyfélteke az olvasásért. Azt is megállapították,
hogy a világos pasztellszínek inkább
nyugtatnak, pihentetnek, a sötét vagy
az élénkebb színek, pedig
energiával töltenek fel.
További cikkeimben bővebben is szót ejtünk
a különböző színek hatásairól.
Tesztek eredményei bizonyítják, hogy négy
fokkal érezhetjük hűvösebbnek
környezetünket, ha hideg színek árnyalataira
festjük lakásunk bútorait, tárgyait. A
piros az egész állatvilágban a figyelmeztetés jele
a veszélyre. Szintén felméréssel bizonyították,
hogy az emberek szívesebben fizetnek ki egy olyan számlát,
ami színesen van nyomtatva, mint egy fekete fehéret.
Honlaptervezés, vagy arculattervezés alkalmával
sem szabad megfeledkezni a színek tudatos használatáról.
Egy honlapon például a piros cselekvésre
buzdító hatását gombok színezésére
használva megfelelő irányba terelhetjük
látogatóinkat. Erre a színre ugyanis sűrűbben
kattintanak a látogatók.
A színek körülvesznek minket. Vagy
mi vesszük körül magunkat velük? Akárhogy
is, ügyelnünk kell használatukra és meghálálják
azt. Ahány ház, annyi szokás, de a színek
használatának általános szabályait
minden téren érdemes betartani. A
cikksorozat további részeiben ezekkel ismertetem meg
olvasóimat.
Kapcsolódó cikkek
-
-
-
-
Hírlevelünkkel, értesül cikkeinkről, honlapja marketing lehetőségeiről
|